Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A hűtlen mindig hűtlen marad?

2009.12.18

Időtlen idők óta foglalkoztatja a kérdés az embert: vajon mi az oka, hogy megcsalnak? Én tehetek róla vagy ő? Helyre lehet-e hozni egy kapcsolatot, melyen a folt esett, vagy a hűtlen mindig hűtlen marad?

Mindenannyiónknak megvan a maga válasza ezekre a kérdésekre, de legalábbis sejteni véljük. A legtöbben voltunk már egyik és másik oldalon is, legfeljebb csak nem valljuk be. Mindenkivel megesik az ilyesmi. De miért?

Mi az oka, hogy megcsaljuk a másikat, egymást, még magunkat is? Miért nem jó nekünk ott, ahol vagyunk, és ha nem jó, miért nem lépünk inkább ki a másik megalázása helyett?

Egyetlen kérdés feltevése számlálhatatlanul sok másikhoz vezet. Sosincs vége, a válaszok pedig kétesek. Mégis mindig megpróbáljuk a magyarázatot megtalálni.

Nem tett másként Don-David Lusterman doktor sem, amikor megírta erről szóló könyvét. (Infidelity: A Survival Guide) Véleménye szerint nagyon kevés az olyan ember, aki függőségből csalja rendszeresen a párját. Ellenben rengetegen lépünk félre azért, mert valami hiányzik, nem találjuk a helyünket a kapcsolatunkban, nem kapunk meg valamit. Lehet ez szex, figyelem, megértés, vagy akár az izgalom hiánya is. Mind ugyanoda vezet.

Ilyen helyzetben az ember sokáig nem lép. Körülbástyázza magát saját boldogtalanságával, mert nem tudja mihez kezdjen. Ez nem újdonság. Sokan küzdenek problémákkal a kapcsolaton belüli kommunikáció terén. Nem beszélgetünk egymással. Ki ezért, ki azért, de a legtöbben azt gondoljuk, úgy sem értene meg a másik. Ami persze előfordulhat, de nagy igazság, hogy néma gyereknek nem csak a párja, de még az anyja sem...

A hűtlenség megítélésénél sokan ott esnek nagy hibába, mikor feltételezik, hogy életük értelme direkt fájdalomokozás céljából előre eltervelt szándékkal hajtotta végre a jól megszervezett akciót. És persze ha így van, akkor az megbocsájthatatlan, bosszúért kiált. Ám a doktor kutatásai alapján ezt cáfolja. Az ember ebben a boldogtalanságból épített várban nem gondol ilyesmire. Bizonyos idő elteltével azonban kezdi észrevenni a lehetőségeket. Nem keresi őket, egyszerűen csak jól akarja végre érezni magát, kimozdul otthonról, emberekkel találkozik, és egyszer csak puff, ott van valaki. Valaki, aki törődik vele, megértő, figyelmes, stb. A folytatást már ismerjük.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy kötelesek vagyunk elnézni egy-egy ilyen botlást. De arra mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy próbáljuk ésszerűen kezelni a dolgot, és így vagy úgy, de megoldást találni a problémára.