Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Le a ráncokkal!

2008.10.18

A legfiatalabbakon is hamar megjelenthetnek a szem és ajak körüli bemélyedések, melyeket röviden nevetőráncoknak hívunk. Kialakulása inkább a jó kedélynek, a sok nevetésnek köszönhető, s egyáltalán nem nevezhető bőrhibának. A nem megfelelő életmód; a túlzásba vitt dohányzás, a nagymértékű alkoholfogyasztás, a kialvatlanság és a stressz is a bőr korai elöregedéséhez vezethet. A stressz során felgyülemlő méreganyagok lerakódhatnak a szervezetben, s a bőrt is károsíthatják, a dohányzás pedig gátolja a helyes vérkeringést, így a bőrréteg nem jut megfelelő mennyiségű oxigénhez.
Emellett fontos szerepet játszik a ráncok kialakulásában a szolárium használat, illetve a napozás módja és gyakorisága. Az utóbbi években egyre többször hallhattunk az erős napsugárzás rákkeltő hatásáról. Hosszú ideig történő napfürdőzés során az UV-B sugárzás károsíthatja a bőrt, mely elveszti rugalmasságát, így kialakulnak az első ráncok.

Védelem a ráncok ellen

  Bár huszonéves korban még csak egy-két, szinte észrevehetetlen barázda húzódik végig az arcon, a megelőzést -szükség esetén a kezelést- már ebben az életkorban érdemes megkezdeni. A kialakult ráncokat idősebb korban már nehezebb eltüntetni, így nagyobb hangsúlyt kell fektetni azok kialakulásának megelőzésére. A nők testükben lezajló hormonális változásoknak köszönhetően jobban ki vannak téve a ráncosodásnak. Ugyan már huszonéves korban megjelennek az első apró ráncok, igazán csak a menopausa idején, a hormonváltozásoknak köszönhetően jelennek meg a mélyebb, könnyebben észrevehető barázdák.
A siker kulcsa a korai bőrápolás, és a helyes életmód kialakítása. A rendszeres testmozgás segíti a bőr fiatalságának megőrzését; sportolás közben a szervezet vérkeringése javul, így a bőrsejtek több oxigénhez jutnak. A megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás is fontos szerepet kap. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, rostdús étrend segíti az emésztést, ezáltal a szervezetben lerakódott méreganyagok kiürítését, így segít megőrizni a bőr fiatalságát.

Tippek a bőr fiatalságának megőrzéséhez

  Rendszeres testmozgás, mely segíti a stressz levezetését, az anyagcsere és vérkeringés javítását.
A természetes alapanyagú arctisztító szerek, melyek  tisztán tartják a bőrt, eltüntetik a szennyeződéseket, s a bőrfeszesítő krémek, melyek használatának időben történő megkezdése pedig lelassíthatjai a természetes öregedési folyamatokat.
A dohányzás és nagymértékű alkoholfogyasztás elhagyása a vérkeringés és anyagcsere helyes működésének visszaállását eredményezi.
A rostdús táplálkozás segíthet a méreganyagok kiürítésében, csakúgy, mint a szauna vagy az infraszauna.
A napi megfelelő zöldség- és gyümölcsbevitel segítségével pedig pótolhatók a bőr számára nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok.

A ráncok eltüntetése

  A már kialakult ráncok eltüntetése mélységüktől, típusuktól függően akár hosszabb folyamat is lehet. A korai szakaszban megkezdett kezelés sokkal eredményesebb és kíméletesebb. Ma már számtalan módszer áll rendelkezésünkre, a különböző krémek, injekciók, a lézeres kezelés egyaránt segítséget nyújthatnak.

Egyszerű kezelési módszerek

A ránctalanító krémek, esszenciák vitamintartalma segít megőrizni a bőr feszességét.
A masszázs javítja a vérkeringést, ezáltal a káros anyagok távozását.
A szaunázás segít a bőr megtisztításában, méregtelenítésében.

Injekciók, beavatkozások

A kollagén injekció feszessé teszi a bőrt.
A lézeres ránctalanítás eltávolítja a bőr felső hámrétegét, kisimítja az arcbőrt.
A botox injekció (ideiglenes megoldásként) egy időre lebénítja a mimika során használt izmokat, így a bőr kisimul.

A ráncok kialakulása megelőzhető. A helyes életmód -elegendő testmozgás, káros szenvedélyek kerülése, megfelelő táplálkozás- segít elkerülni a bőr idő előtti öregedését.