Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Létezik fiú és lány között barátság?!

2009.03.10

Köztudott dolog, hogy az ember társas lény. Ismerkedik, barátokat szerez, mindegy, hogy azonos, vagy éppen ellenkező nemüeket.

Hányan vannak úgy, hogy meglátnak egy fiút meg egy lányt, akik tök jól elvannak egymással, és már megvannak bélyegezve, hogy ezek nem barátok, ezek tuti, hogy együtt vannak.

Furcsa, de általában azok nem hisznek az ilyesfajta barátságban-és ők is vannak többségben-, akik már jöttek össze barátjukkal/barátnőjükkel és csalódniuk kellett. Akik hisznek benne, talán túlságosan is naivak, vagy éppen nekik tényleg sikerült a barátságból egy világraszóló szerelmet kialakítani. Mindenesetre csodálom őket, hogy mennyire szerencsések...

Az én véleményem szerint nem létezik fiú és lány között barátság. Talán egy ideig igen. Van úgy, hogy elég egy pillantás, hogy onnantól kezdve megváltozzanak az érzések mindkettejükben. Van úgy, hogy elég, ha a másik elkezd valami különösen furát érezni a másik iránt, és onnantól kezdve szinte eszeveszetten kihasznál minden alkalmat, hogy érezze a másik közelségét, csakhogy hallja a hangját, hogy megérinthesse "véletlenül". Éjszakánként arra a fura érzésre gondol. Tudja, hogy mi, de még magának is próbálja letagadni. Csak az a baj, hogy ez az érzés napról napra egyre erősebb...
Van úgy, hogy elég az, ha az ismerősök megkérdőjelezik a két ember közötti barátságot. Persze eleinte kapásból rávágják, hogy szó sincs semmiféle komolyabb dologról, de egy idő után elgondolkodnak azon, hogy mi lenne akkor, ha mégis...Innentől kezdve már minden kész katasztrófa.

Egy bizonyos idő elteltével biztos, hogy eljön az a nap, amikor tisztázzák egymás elött, hogy ki mit érez, és dönteniük kell, hogy miképpen folytassák... Van úgy, hogy annyira naivak, hogy felvállalják az érzéseiket, mert azthiszik, hogy "ők majd megváltják a világot", ők betudják bizonyítani, hogy igenis az ő szerelmük örökké fog tartani, aztán kiderül, hogy mégse. És ezután most mi lesz? Hát maradnak barátok-jobb esetben-. Csak az a baj, hogy az a barátság, ami a kapcsolatuk elött volt, soha többé nem lesz. Már nem lesznek olyan őszinték, sőőőt, inkább eltávolodnak egymástól. Rosszabb esetben a szakítás utáni "maradjunkbarátok" szóba sem jöhet, talán azért is, mert csalódtak egymásban és szégyellik felvállalni azt, ami történt köztük/velük. Mégis van úgy, hogy mikor dönteniük kell, inkább a barátságot választják. Mert nekik eszük van, nem úgy mint nekem o_O 
A barátság a legfontosabb dolog. A szerelem csak egy elillanó dolog, nem olyan "örök", mint a barátság. Ha valaki megkérdezné, hogy szerintem melyiknek jobb lenni, barátnak vagy egy kapcsolatban lévő félnek, tuti, hogy a barátot felelném...De ha elgondolkozna ezen mindenki, ők is ezen a véleményen lennének biztos...

Oh, én hányszor elkövettem ezt a hibát. Aki addig számomra közömbös volt, napról napra egyre helyesebbnek tűnt. Állandóan rá gondoltam...

Még anno 15 éves koromban az egyik 18 éves edzőtársammal kerültem mélyebb baráti viszonyba. Igazából egyikünk sem tudja, hogy hogy kezdtünk el szóba állni egymással. (Szerintem ez tök idegesítő dolog ám!) Edzőtársaink mindig baszogattak minket, mert sokat lógtunk együtt edzés elött, rengeteget beszélgettünk. Nekem akkor eléggé fura elképzeléseim voltak a világról, és hát próbált megtéríteni. Ami sikerült is, és közben belémzúgott. Persze én el sem tudtam volna képzelni vele az életem, mindig mondtam barátnőmnek, hogy PFÚÚJJ! Ha ő lenne az utolsó pasi a világon, inkább meghalnék, minthogy benépesítsem vele a Földet újra! Aztán én hülye megkergültem. Biztos azért, mert már teledumálta a hapsi a fejemet mindenfélével, meg már annyira fűzögetett, hogy nekem is megfordult egy két dolog a fejemben... Végülis összejöttünk. Aztán másnapra meggondoltam magam. (Tudniillik nekem van egy hülye szokásom. Ha összejövök egy pasival, rámtör a hisztéria, a kétségbeesés, félek meg miegyéb. Mert az első "randi" után mindig elfelejtem a srác képét, és kétségbeesek, hogy úristen, nem emlékszem rá, lehet, hogy mégse tetszik majd második alkalomra, és annyira bedumálom ezt magamnak, hogycsakna.) Az ő esetében annyira bedumáltam magamnak ezt, hogy szakítottam vele. Aztán csak fűzögetett, csak fűzögetett, én is kezdtem enyhülni, meg már kezdtem érezni valami "komolyabb" dolgot és beadtam a derekam. Az elkövetkezendő másfél hónap eléggé viharos volt. Utolsó két hétben felém se nézett, mintha elnyelte volna a föld. Mikor szakított velem, aztmondta, hogy ő mindig is nagyon szerette az osztálytársnőjét(akinél mindig is azt állította, hogy csak nagyon jó barátok semmi több), és minden lányban csak őt kereste-kivéve bennem hál'istennek- és most úgy érzi, hogy eljött az ő és az osztálytársnőjének az ideje. (Szóval mindenki ennyire higgyen a fiú-lány barátságban!!!) Mikor szakítottak, a megszokás kedvéért megint összejöttünk mi hülyék. Két hétig voltunk együtt, és végetvetettem a kapcsolatunknak(?)...

Igazából irhattam volna még, de akkor talán sose lenne vége ennek a bejegyzésemnek, kihagytam még számtalan esetet a fiú-lány barátság témát illetően, dehát ez van^^
Gondolja mindenki tovább a maga elképzelése szerint. Amiket leírtam, az én véleményem erről a dologról, lehet vele egyetérteni, vagy nem egyetérteni, de senkitől sem szeretném azt látni, hogy a kommentbe próbál megtéríteni, mert úgysem fog sikerülni :)