Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Miért félnek a férfiak a házasságtól?

Ehhez meg kell vizsgálnunk az ellene felhozott kifogásaikat.  

Nem vagyok egy nősülős fajta.

Én nem vagyok férjnek való.

Utálom az esküvőket.

Aztán meg a pénzemet akarja, meg a házamat, a végén meg kisemmizve utcára kerülök!

Akkor aztán majd elengedi magát (a nő), és meghízik, követelőzik, és gyereket akar.

Nincs többé haver, buli, meccs, távirányító, ágyban zabálás, WC-ülőke csukogatás, hangos fingás. 

 

 

Ilyen, és ehhez hasonló érvekkel találkoztam, s valljuk be, némelyik azért elgondolkodtatott. Milyen az a típus, aki nem nősülős fajta? Vajon az ember fia eleve úgy születik, hogy nem akar feleségül venni egy lányt sem? Az is elképzelhető, hogy nem mi vagyunk a leendőről alkotott elképzelések netovábbjai. De hát akkor meg, mire fel van velünk? „Ha nincs ló…” Aki nem férjnek való, az mire való? Agglegény típus? Ó, hát randizni, ágyba bújni és továbbállni valamivel egyszerűbb jegygyűrű nélkül. „Majd hívlak!” Persze. Aki utálja az esküvőket, az persze érthető. Ha meglátom a habos-babos menyasszonyi ruhákat, a frász is kiráz. És a ceremónia. Inkább a körítéssel van bajom, mint a fogadalommal. Sőt, fogadalmat jómagam is szívesen teszek, akár kettesben is. Ezt az aggályt én megértem. És Önök, Hölgyeim? J A pénzemet akarja típusnak soha nem is volt pénze. Aztán valahogy lett, rengeteg rossz tapasztalattal együtt. Nos, Uraim, erre való a házassági szerződés. Ha egy nő ebbe nem megy bele, akkor lehet gyanakodni. És ha igen? A további kifogások keresése már egyértelművé teszi, hogy a szerződés is csupán egy volt a repertoárból. Egzisztenciális félelmek ellen javallott a társunkban való feltétel nélküli bizalom. Hiszen a házasság az „együtt sírunk, együtt nevetünk”-ről szól. Uraim, mi is szívesen leteszünk az asztalra bármit, ha ez egyben tartja az amúgy működő kapcsolatunkat! J

És igen, az eltespedés az már érthető. Mikor megismerkednek velünk, szépek vagyunk, mint a virágszál. A rózsaszín köd ideje alatt már romlásnak indul „állagunk”, hiszen folyton étterembe járunk, vagy kedvezni akarván a kedvesnek („A férfi szívéhez a gyomrán át…”) FŐZÜNK! Még akkor is, ha amúgy sosem tesszük. Fontos az első benyomás. Aztán elfelejtjük, hogy még mindig a meghódítandó nők vagyunk, és ehelyett ráhúzzuk a szánkat a hűtőre! Hölgyeim, a pont bizony az uraké. De ha már itt tartunk. Negyvenes, Úszógumis Barátaim! Ugye mind szeretve vagytok? Remélem! Mi ugyanis a belső értékeket tartjuk szem előtt, és annyira toleránsak vagyunk, hogy elhallgatjuk előletek: bizony, már zavar minket az a pocak! Vagy egyáltalán nem zavar, mert a másikat így is nagyon szeretjük! Ha az első helyzetben vagyunk, akkor azt mondom: Úgy kell nekünk! „Néma gyereknek ló… a seggébe!” Na jó, ezt a klasszikust nem sikerült valami pontosan idéznem. J Ha a másodikban; emelem kalapom! Az utolsó kifogást azonban érdemes jól átgondolni. Ha egy kapcsolatban már most a WC-ülőkén és haverokon megy a huza-vona, ott a házasságnak nem sok helye van. Nem egy gyűrű vagy papír fogja a távirányítót osztatlan közös tulajdonná változtatni! J Ha a másik szabadságára fáj a fejünk, nem csak a sajátunkat veszítjük el, hanem a párunkat is. S hogy miért félnek a férfiak a házasságtól? Miattunk! A lecke fel van adva! Hölgyek, Urak: Munkára fel!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.