Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szakítás után

2009.06.01

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy azt hittük, ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzetünk… Megalázottan, megnyomorítottan éreztük magunkat, és szívesen zuhantunk volna összetört szívünkkel együtt a mélybe.

Kívánkoztunk a pokolba, hogy ennél  a helyzetnél még az ottani demo-verziós lét is jobb lehet, aztán rájöttünk, hogy inkább azt a másikat kéne odaküldenünk, és nekünk nem is olyan rossz… Aztán ismét eszünkbe jut imádottunk arca, és mégiscsak pocsék nekünk, főleg miután az ember lányát éppen álmai pasija hagyta el… 

 

Mit lehet ilyenkor tenni?

Ha jobban bele gondolunk, akármilyen pocsékul érezzük magunkat, az élet megy tovább, akár akarjuk, akár nem. Ahelyett, hogy minden energiánkat a begubózásba, a vörösre sírt szemekbe, és a múlt képeibe ölnénk, vegyük észre, mennyi mást tehetünk, ha a kezdeti holtponton túljutottunk!

 

Itt az ideje, hogy csak és kizárólag saját magunkkal foglalkozzunk!

 Azzal, amit eddig például nem tehettünk meg- vagy csak azt hittük, hogy nem tehetjük.

Itt az ideje bepótolni a dolgokat!

Hol is van a régi pizsama, amit nem mertem a pasim előtt felvenni, pedig én imádom? Ja, és a kedvenc filmem is ott porosodik a fiók mélyén… Már csak egy hatalmas bögre forró csoki kell, egy csipet fahéjjal és jó sok tejszínhabbal, és már mehet is az önmagunk kedvéért való időtöltés a legfontosabb társunkkal, akire mindig számíthatunk, és aki soha nem fog minket elhagyni- önmagunkkal.

Sokan félünk ettől, azt hisszük, csak egy másik ember képes megahatározni minket, és elfelejtjük, hogy saját magunkért is éljünk, ne csak a másiknak. Most megtanulhatjuk mindezt, és hogy úgy törődjünk magunkkal, ahogy a másiktól is szeretnénk. Miért ne tehetnénk mi is? Csak el kell kezdeni!

A kezdeti nehézségek után pedig igenis rájövünk, hogy még mennyi minden áll nyitva előttünk, csak be kell lépnünk az ajtón és kinyújtani felé a kezünk.